Infrastruktúra Szabályozás Ellenőrzés Balesetmegelőzés Emberi tényező Hírek, aktualítások Szakcikkek
Biztonságosabb utakat a gyermekeknek! − A Safeway2School projekt

A Safeway2School projekt 2009 szeptemberében indult és 2012 szeptemberében fejeződik be. Célja az iskolákba vezető utak biztonságosabbá tétele Európában. Erre nagy szükség van, hiszen a statisztikák szerint évente 35 ezer gyermek sérül meg Európa útjain.

 

A legveszélyesebb közlekedési konfliktushelyzetek a reggeli és délutáni csúcsidőszakban alakulnak ki, amikor a gyerekek iskolába, majd onnan haza mennek. Egy tipikus balesethez vezető ok, amikor az iskolás gyermekek busz mögött vagy előtt lépnek az úttestre. Ausztriában 2007-ben 455 iskolás sérült meg iskolába menet, egy pedig életét vesztette. Görögországban 1450-en haltak meg iskolába járással összefüggő közlekedési balesetekben 1990 óta. 2003-ban egyetlen balesetben 20 tanuló vesztette életét. Olaszországban 97 gyermek halt meg és 9924 sérült meg az utakon 2005-ben. Svédországban 5 tanuló vesztette életét 2004 óta.

A kutatás célja a gyermekek közlekedésbiztonságának növelése érdekében kidolgozott intézkedések meghatározása:

  • iskolabuszok optimális útvonal-választási tervének kidolgozása,
  • valós idejű útvonaltervezés dinamikus forgalmi adatok felhasználásával,
  • „intelligens autóbuszmegállók” kifejlesztése, melyek ismerve a buszra váró gyermekek és a busz pontos pozícióját, információkat, illetve figyelmeztetéseket küld mindkét félnek,
  • tökéletesen megbízható és biztonságos információs rendszer kifejlesztése, mely tájékoztatja a szülőt a busz pozíciójáról, illetve arról, hogy a gyermek a buszon tartózkodik-e,
  • további közlekedésbiztonságot növelő intézkedések rendszerbe integrálása, mint például a jármű sebességére, illetve a biztonsági öv használatára utaló figyelmeztető jelzések,
  • figyelmeztető jelzések az iskolabusz környezetében tartózkodó járművek számára arról, hogy a busz megállt, le- és felszállás történik, stb.,
  • biztonságos iskolába járásra kidolgozott mobilitásra nevelési útmutató kidolgozása a gyermekeknek, szülőknek és buszvezetőknek,
  • a projekt tapasztalatainak széleskörű alkalmazása érdekében végzendő piackutatás.

 

A téma átfogó elemzést igényel, jól működő közlekedési információs rendszerekre van szükség. Az autóbuszos közösségi közlekedésnél például meg kell vizsgálni a forgalmi akadályok következtében történő útvonaltervezést és újratervezést: ha egy járatnak alternatív útvonalat kell választania, az nem eredményezheti, hogy a gyermekek egyedül maradjanak a buszmegállókban, a forgalmas út mellett egy buszra várva, amíg az meg nem érkezik.

Letisztult, könnyen érthető jelrendszert kell alkalmazni az közutak melletti buszmegállóknál és a buszokon is. Nagymértékben növelné a közlekedésbiztonságot egy, a buszvezetők, az iskolások és a szülők között kialakított kommunikációs rendszer. Elengedhetetlen az összes résztvevő – a gyerekek, szülők, buszvezetők, valamint a többi járművezető − oktatása, nevelése, szemléletformálása. Meg kell változtatni a közlekedési szokásokat, emellett Európai Uniós szintű jogharmonizáció is szükségessé válik. A célok eléréséhez elengedhetetlen a hatóságok és a társadalom átfogó támogatása.

A projektben 7 európai ország vesz részt, a forrást az Európai Unió 7. Keretprogramja (FP7) fedezi. A 2009 szeptemberében indult projekt költségvetése 3,7 millió euró.

A projekt erőforrásainak legnagyobb részét egy mintaprogram (pilot program) létrehozására fordítják. A tesztrendszert négy különböző országban vezetik be: Svédországban, Ausztriában, Olaszországban és Lengyelországban.

A mintarendszereket több szempont szerint értékelik. Megvizsgálják a rendszer gazdaságosságát, használhatóságát, felhasználói elfogadottságát és piacképességét. Tanulmányozzák az európai országok rendkívül eltérő megoldásait a tanulók iskolába szállítására.

A pilot rendszer a legmodernebb technológiákat hasznosítja. A cél egy olyan döntéstámogató rendszer létrehozása, ami növeli az iskolába járók közlekedésbiztonságát, ezen túlmenően az iskolai mobilitás minőségét, valamint növeli a a buszsofőrök és a gyerekek közötti kommunikáció hatékonyságát és minőségét.

A „pilot projekt” felépítését a következő ábra mutatja:

Mindezek mellett a kutatás útmutatót biztosít a hatóságoknak, és információt szolgáltat oktatási kurzusokhoz a gyerekek, szülők, buszvezetők és a problémakör egyéb érdekeltjei számára. A tapasztalatok feldolgozásával a törvényi szabályozás fejlesztésére irányuló javaslattételre is sor kerül, továbbá kidolgozásra kerül egy mobilitási terv az iskolába járásra a projektben részt vevő országok számára. Végül a megszerzett tudásanyag közzétételére felhasználói fórumokat és konferenciákat szerveznek.


 

További információ:

http://www.safeway2school-eu.org/

 

 

 

Projektek, balesetmegelőzés