Infrastruktúra Szabályozás Ellenőrzés Balesetmegelőzés Emberi tényezőHírek, aktualítások Szakcikkek
Intertraffic Amsterdam − Európa legnagyobb közlekedési expója

Az Intertraffic a közlekedési ipar egyik legjelentősebb expója. 1972-es indulása óta ez az egyik legkiemelkedőbb nemzetközi rendezvény, ahol a világ neves közlekedési szakemberei találkozhatnak. Fontos részt venni az expón, ha az ember naprakész szeretne lenni az infrastruktúra-fejlesztési, közlekedésszervezési, biztonsági és parkolási szakterületeken. A világ legismertebb cégei itt mutatják be legújabb termékeiket és technikáikat. A négy nap során üzletkötési és tanulási lehetőségek, összejövetelek is várják a látogatókat. Az amszterdami expó sikerén felbuzdulva regionális események is megrendezésre kerülnek Törökországban, Kínában és Indiában.

A 2010-es Intertraffic Amsterdam a 38 évre visszatekintő tapasztalatok szintézise volt, melyen több mint 40 ország 700 kiállítója vett részt. Az expóhoz kapcsolódóan kongresszusok, szemináriumok és egyéb események is megrendezésre kerültek. A 700 résztvevő cég között a világ 50 legnagyobb nemzetközi közlekedési konszernje is képviseltette magát. A rendezvény ismét összehasonlítható áttekintést nyújtott a legújabb trendekről és fejlesztésekről.

A kiállítás 5 fő részre tagolódott: infrastruktúra, biztonság, közlekedésszervezés, parkolás, környezet. Mindez egy helyszínen, az Amsterdam RAI kiállító- és konferenciaközpontban zajlott.

A kiállítás egyik területe az infrastruktúra fejlesztésével foglalkozott. Itt a következő témákkal kapcsolatban lehetett tájékozódni: közvilágítás, útépítés, útkarbantartás, vasúti technológiák, alagutak technológiái, közúti felszerelések és jelzések, közterületi berendezések, fényvisszaverő anyagok, egyéb infrastruktúra, tanácsadás és fejlesztés.

A második szekció a közlekedésbiztonságról szólt: közlekedési jelzések és lámpák, szalagkorlátok, útfelület-határolók, közlekedési bóják, fekvőrendőrök, biztonsági öltözékek, vészhelyzeti felszerelések, tanácsadás és fejlesztés.

A harmadik terület a közlekedésszervezés volt: kommunikáció, telematika, intelligens közlekedési rendszerek, Smart kártya technológia, veszélyjelző rendszerek, díjszabási, díjszedő és vészhelyzeti rendszerek, közlekedés-információs és irányító rendszerek, várostervezés, tanácsadás és kutatás, valamint egyéb közlekedésszervezés.

A negyedik terület a parkolással kapcsolatos témákat ölelte fel: parkolóházak, parkolási jegykezelés, határolók, fejlett irányító rendszerek, vizuális rendszerek, tanácsadás és fejlesztés.

Az utolsó terület a környezetvédelemmel foglalkozott: környezetszennyezést mérő berendezések, környezeti mérő és irányító rendszerek, tanácsadás és fejlesztés, egyéb környezeti témák.

Az expón és a kapcsolódó programokon legnagyobb arányban a gyártó cégek vettek részt: a kiállítók közel egynegyede ebből a szektorból érkezett. Mellettük megjelentek a mérnöki tanácsadó vállalkozások, a helyi hatósági szervezetek, valamint a vállalkozó, földmunkával foglalkozó cégek.

A rendezvény méretét jól jellemzik a következő tényadatok. Az expónak összesen 17.661 látogatója volt a 4 nap alatt, és 24.958 belépés történt. Összesen 10.265 cég látogatott el a kiállításra.

A szervezők mindent megtesznek a rendezvény sikerének továbbfejlesztéséért, ezért kérdőíves felmérés segítségével különböző, a rendezvénnyel és a látogatók megelégedettségével kapcsolatos kérdéseket tettek fel. A felmérések alapján a látogatók 72%-a azért érkezett a rendezvényre, hogy átfogó ismeretekre tegyen szert a piaci helyzettel és az új fejlesztésekkel kapcsolatban. Mások azért vettek részt, hogy megismerjék az új technológiákat, termékeket és szolgáltatásokat. A résztvevők több mint felét az motiválta, hogy a már meglévő kapcsolatait kívánta ápolja. Közel ugyanennyien kívántak új kapcsolatokat kötni a 4 napos esemény alatt.

A kiállítók 95%-a azért vett részt az expón, hogy potenciális új ügyfelekre tegyen szert. A felmérés alapján 73 százalékuk kapcsolattartási céllal érkezett. Mintegy 59 százalékuk kívánta a legújabb termékét vagy szolgáltatását megmutatni a nagyközönségnek. Nem elhanyagolható, hogy a résztvevők 45%-a PR és imázsépítés miatt volt jelen.

Több kategóriában is kiosztották a szakma egyik legnívósabb, Intertraffic innovációs díját. A 2010-es év győztese az ITS/ közlekedésszervezés témakörben a Skymeter cég lett. A díjat a GPS alapú úthasználati díjrögzítő eszközükért kapták, amely széleskörűen alkalmazható az úthasználat arányos díjszabástól a vezetéshez kötődő biztosításokon keresztül a parkolási fizetésig. Ezt az eszközt választották a konferencia kategóriáktól független győztesének is.

Az együttműködő rendszerek kategória győztese a Gevas Software cég lett a Travolution elnevezésű projektben való közreműködése miatt, míg az Izraeli Lidror cég kapta a leginnovatívabb termék címet a parkolási kategóriában. A biztonsági kategóriában a spanyol Badennova cég zsebelhette be az elismerést, míg a holland Gatsometer nyerte meg a környezeti kategória díját. Az Infrastruktúra blokk győztese az angliai Crown International nevű cég lett az általuk fejlesztett VMC oszloppal.

A következő konferencia 2012. március 27-30. között kerül megrendezésre. Az új kiállítóknak a szervezők azt javasolják, hogy minél hamarabb jelentkezzenek, mert érkezési sorrendben dolgozzák fel a regisztrációkat, illetve a korábbi évek kiállítói a regisztrációnál előnyt élveznek. Regisztrálni a következő honlapon lehet: http://www.amsterdam.intertraffic.com/nl/en/Exhibit/Pages/default.aspx

 

További információ:

http://www.amsterdam.intertraffic.com/nl/en/Pages/default.aspx

 

 

 

A Crown International cég VMC oszlopa (http://www.crown-international.co.uk/products/)

Közlekedésbiztonsági szervezetek